Vaszilij Konsztantyinovics Preobrazsenszij 1876. január 23-án született a Jaroszlavi Kormányzóság Krutyec falvában Konsztantyin Preobrazsenszkij felolvasó családjában. Egyházi iskolában tanult, majd 1916-ban besorozták a hadseregbe, ahol egészen 1917-ig írnokként szolgált.

Az egyházüldözés éveiben Vaszilijban felébredt a vágy, hogy papként szolgáljon, pappá szentelték és a Jaroszlavl környéki Verhovje falu templomába küldték szolgálni. 1937-ben a templomot bezárták, ekkor a Pokrov-Roguli faluba költözött, ahol az egyházi gondnok fogadta be: otthon keresztelt, gyóntatott, temetett.

1937. december 28-án Vaszilij atyát letartóztatták, és megvádolták, hogy ő akadályozta meg a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa képviselői választási gyűlésének megtartását, valamint, hogy rágalmazta a szovjet kormány politikáját és szovjetellenes agitációt folytatott. A hatvankét éves papot ekkoriban már olyannyira meggyötörték az üldöztetések, hogy a börtönorvos kénytelen volt igazolni, miszerint rendkívül gyenge és „nem képes nehéz fizikai munkát végezni”.

– A nyomozati anyagok szerint önt ellenforradalmi agitációban érték tetten, a nyomozás követeli, hogy tegyen vallomást,  –  mondta a kihallgatótiszt Vaszilij atyának.

– Nem folytattam ellenforradalmi agitációt, – felelte a pap.

– 1937. augusztusában Baskirovánál megkeresztelt egy négyhónapos gyereket és ez alkalommal szovjetellenes agitációt folytatott. Mit szól ezzel kapcsolatban?

– Igen, megkereszteltem a gyereket Baskirovánál, de nem folytattam szovjetellenes agitációt.

– Önnek felolvasták Baskirova vallomását, amelyben leleplezi, hogy szovjetellenes agitációt folytatott… a nyomozás követeli, hogy tegyen vallomást az Ön által folytatott ellenforradalmi agitációról.

– Ezt tagadom, mivel semmilyen ellenforradalmi agitációt nem folytattam.

– Ön összehívta az egyházi tanács tagjait, felkereste a tanácstagok házait, meghívta őket a gyűlésre, így próbálta megakadályozni a választási gyűlés megtartását. Nem így volt?

– Nem hívtam össze az egyházi tanácsot, nem kerestem fel a tanácstagok házait és nem hívtam őket gyűlésre. Meg sem próbáltam megakadályozni a választási gyűlés megtartását.

– Ön a Priuhrinszki, Holmovszki és Jakunyinszki falusi tanácsok területén mindenféle engedély nélkül végzett vallási rítusokat, különféle korú gyerekeket keresztelt, amiért pénzt fogadott el. Elismeri a bűnösségét?

– Ezt elismerem. Az említett tanácsok területén mindenféle engedély nélkül kereszteltem különféle korú gyerekeket és végeztem más vallási szertartásokat.

1937. április 26-án összeült a bíróság, ahová őrök vezették át a vádlottat is, de végül nem történt ítélethozatal, mivel a „folyók áradása és a hidak elmosása” miatt nem jelentek meg a tanúk. A következő ülés 1938. május 15-én volt. A tanúk ekkor sem jelentek meg mind, némelyikük beteget jelentett, mások ismeretlen helyre utaztak. A bírósági tárgyalást 1938. június 16-ra halasztották. A bíróságon Vaszilij atya újból visszautasította az ellenforradalmi tevékenységre vonatkozó vádakat, csupán annyit ismert el, hogy valóban végzett vallási szertartásokat és a szülők kérésére megkeresztelt egy három hónapos és egy kilenc hónapos gyermeket. A Jaroszlavi Területi Bíróság Különleges Kollégiuma ugyanezen a napon tíz év javító-munkatáborban letöltendő büntetésre ítélte.

Vaszilij Preobrazsenszkij atya 1940. június 14-én hunyt el a 3. sz. Jaroszlavli Javító-Munkatáborban.  Csak 1996-ban rehabilitálták. Ismeretlen helyen temették el.

Forrás: Игумен Дамаскин (Орловский) «Жития новомучеников и исповедников Российских ХХ века. Июнь».
Тверь. 2008.
 
С. 4-5.