Sv-Vladika-Nikolaj.jpgVelimirovics Szent Miklós, akit a szerb Aranyszájúnak is neveznek, 1880. december 23-án született egy kis hegyi településen, Lelić faluban, földműves családban. Szülei kiskorától fogva rendszeresen elvitték a közeli Cselije-monostorban tartott istentiszteletekre, majd pedig a monostorban működő iskolába iratták be. Később a Cselije-monostorban él majd Velimirovics Szent Miklós egyik tanítványa, a szintén nagy aszkétaként tisztelet Popovics Szent Jusztin atya (ünnepe március 25.). Miklós kisgyermek korától fogva vonzódott az imához. A monostori iskola elvégzése után a valjevói gimnáziumban tanult. Az értelmes ifjú úgy tervezte, hogy katonai akadémián folytatja tanulmányait, de a Gondviselés másképp rendelkezett.

Egészségi állapota miatt nem vették fel a katonai akadémiára, ezért a belgrádi Szent Száva Teológiára (Szeminárium) jelentkezett. Egyházi ösztöndíjat kapott, majd tanulmányait Svájcban, Németországban és Angliában folytatta. Több idegen nyelvet is tökéletesen beszélt és sokféle ismeret iránt érdeklődött, az európai irodalomtól kezdve az óind filozófiáig.

Sveti-vladika-Nikolaj-768x1024.jpg1908-ban Bernben védte meg doktori disszertációját „Krisztus Feltámadásába vetett hit mint az Apostoli Egyház alapdogmája” címmel. Éppen ez a tanítás válik egész életének és igehirdetésének középpontjává. A következő évben felvételt nyert az Oxfordi Egyetemre, ahol bölcsészetet tanult, majd második disszertációját Genfben, francia nyelven védte meg. Ennek témája Berkeley filozófiája volt. Hazájába visszatérve 1909-ben vérhassal súlyosan megbetegedett.  Ekkor mondta: „Ha szolgálatom kedves Istennek, akkor meg fog gyógyítani engem”. Miklós megfogadta, hogy felgyógyulása után szerzetes lesz és életét teljesen Isten népe szolgálatának szenteli. Felgyógyulván, hű maradt ígéretéhez és azonnal a Belgrád közelében fekvő Rakovica monostorba ment, ahol szerzetessé nyírták, majd pedig szerzetespappá szentelték.

Ezután tanulmányai folytatására Oroszországba küldték, a Szentpétervári Teológiai Akadémiára. Felvételekor nem tett említést arról, hogy több nyugat-európai egyetemen is tanult. Rendszeresen járt az előadásokra és teljesen elvegyült diáktársai között. Csak egyetlen akadémiai irodalmi esten tűnt ki, amikor tudásával és igehirdetési tehetségével lenyűgözte diáktársait és tanárait, különösen Antonij (Vadkovszkij) szentpétervári metropolitát, aki kijárta, hogy az orosz kormány ingyenes utazást biztosítson a számára az egész országban. Zarándoklata az orosz szent helyeken valódi kinyilatkoztatás volt a számára. Később mindig meleg szívvel emlékezett Oroszországra.

vladika.jpgSzerbiába való visszatérése egybeesett az I. Világháború kitörésével, ő pedig bőséggel adományozott a sokat szenvedett nép szükségleteire, minden jövedelmével a betegeket és szegényeket segítette. 1915-ben a szerb kormány Angliába és Amerikába küldte, hogy ismertesse a szerb nép szenvedéseit és segítséget szerezzen a szerb emigránsoknak.

1919-ben Žiča (Жича) püspökévé választották, majd két évvel később áthelyezték Ohrid püspöki székébe. Mind oroszországi tartózkodása, mind pedig az Áthosz-hegy évenkénti felkeresése (ahol megismerkedett Áthoszi Szent Sziluánnal [1] – ünnepe szeptember 11.) lehetővé tették a számára, hogy elmélyüljön a szent atyák örökségének megismerésében. Az európai egyetemek doktori fokozatának birtokosa éppen ezért lépett be az egyszerű szerzetesek iskolájába, és a hívő orthodox nép lelkében a keresztre feszített és feltámadott Krisztus képmását szemlélte. Üdvözítőnk szavai: „Én vagyok az Út, az Igazság és Élet” – életének alapjává és egész filozófiájának összefoglalásává vált.

Az emberi nem ellensége Szent Miklóst megsértve egy főpapon keresztül támadt rá. Ő azonban határtalan erényt és szelídséget mutatott fel, visszautasította a sértő megvádolását és nem tett panaszt ellene. Egyházmegyéjében kiterjedt lelkipásztori tevékenységet folytatott: újjáépítette és újból megszervezte a lerombolt és elnéptelenedett monostorokat, gyermekotthonokat alapított, amelyekben nemzetiségtől és vallástól függetlenül gondoskodtak a gyermekekről. A legnevesebb általa alapított intézmény a bitoli volt, ahol a leendő Maximovics Szent János is oktatott (ünnepe: június 19). De intézményeket alapított Kralevo, Čačak, Gornji Milanovac és Kragujevac városokban, melyekben a II. Világháborút megelőzően többszáz gyermek talált menedéket.

Vl-Nikolaj-o-Sv-Duhu.jpgSzent Miklós különös gondossággal törődött gyermekei erkölcsi és szellemi művelődésére: több könyvet írt. A nép körében legnagyobb népszerűségre az „Ohridi Prológus” tett szert, amely az egyházi év minden napjára vonatkozóan tartalmazza a szentek életét, rövid szentírás magyarázatokat és gondolatokat. Szent Miklós írt verseket és énekeket is, ezeket a nép szeretettel énekeli a templomi szertartások során, valamint egyházi szolgálatokat is írt. Popovics Szent Jusztin atya ez utóbbiakról írta: „Bocsásson meg nekem Damaszkuszi Szent János, de Miklós felülmúlta őt!” Az Egyház évszázados bölcsességét saját életében megismerő tapasztalt lelkiatyaként kb. háromszáz „missziós levelet” hagyott hátra, melyekben a hívők által feltett kérdésekre válaszol.

Szent Miklós volt az egyik lelkesítője az Imádságos-mozgalomnak (szerbül: Богомољачки покрет, hivatalosan: Народна хришћанска заједница). Az 1920-as években létrejött mozgalom tagjai különleges szeretettel fordultak az istentiszteletek iránt, gyakran járultak az Eucharisztiához, fordították az egyházi szertartások szövegeit egyházi szláv nyelvről szerb nyelvre és újabb egyházi énekeket írtak szerb nyelven. A mozgalom lelkesedést és felfrissülést vitt a szerb egyházi életbe. Miklós püspök hatása a szerb népre olyan mély volt, hogy az emberek minden írott vagy szóban kimondott szavát az egyiptomi pusztai atyák szavai iránti tisztelettel fogadták.

Szent Miklós nem csak a közvetlenül rá bízott testvérekkel törődött, hanem gondoskodással viszonyult az egész Egyház iránt. A béke és az egység embere volt és igyekezett szívbéli jó viszont ápolni az orthodox bolgárok és görögök iránt. 1930-ban részt vett az áthosz-hegyi Vatopedi-monostorban tartott Zsinatelőkészítő Tanácskozáson, ahol az Orthodoxia valódi szószólójaként nyilvánult meg és óvott az Egyház Hagyományának evilág szelleméhez való igazításától. Már akkoriban rámutatott, hogy az erős Európa össze fog omlani, ha lemond keresztény alapjairól. Profetikusan arról írt, hogy Krisztus elhagyta Európát, ahogy valaha lakóinak kérésére elhagyta a gadaraiak vidékét.

Amikor kitört a II. Világháború, Szent Miklós inkább a néppel való szenvedést választotta. Nagy bátorsággal felszólalt a Kraljevo környéki tömeges kivégzések ellen: „Ez lenne a német kultúra: egyetlen németért ártatlan szerbek százait kivégezni! Még a törökök is igazságosabbak voltak… Ha vétkes vagyok, öljetek meg. Inkább meghalok, mintsem hogy nap mint nap nézzem népem szenvedéseit”. Felszólalt azon képmutató kereszténység ellen, amely igazolta a szerbek elleni legrettenetesebb bűntetteket Horvátországban, azonban elutasította a bűntetteket elkövetők iránti gyűlöletet, inkább sajnálta őket. Később ő állította össze a szerb újvértanúk szolgálatának szövegét (június 15.).

A főpap bátorsága nem maradt következmények nélkül. A németek 1941-ben letartóztatták. Gavrilo patriarchával együtt több mint három éven keresztül raboskodott. Éjjel és nappal könnyek között imádkozott a népéért. 1944-ben átvitték a dachaui koncentrációs táborba. 1945. május 8-án a szövetséges erők megérkezésével szabadult. Amikor Dachauról kérdezték, így felelt: „A lágerben így működik: leülsz a sarokba és így szólsz magadhoz: ’por és hamu vagyok, Uram, vedd magadhoz a lelkemet!’. És a lelked felemelkedik a mennybe és te szemtől szembe látod Istent. De ezt nem bírod elviselni és így szólsz Őhozzá: ’Nem vagyok kész, engedj visszatérni!’. Egyszóval, egész többi életemet odaadnám egyetlen dachaui napért!”

manastir_lelic.jpg


Látván, hogy Jugoszláviában Joszif Broz Tito ateista, vallás és Orthodoxia ellenes rezsimje jut erőszakosan hatalomra, Szent Miklós püspök az emigrációt választotta. Egy ideig Angliában, majd Amerikában élt, ahol folytatta lelkipásztori tevékenységét. Bejárta egész Észak-Amerikát, minden körülmények között hirdette a hitet és az Orthodoxia valóságos apostolává vált az Új Világban. Angolul kezdett írni, oktatott a Libertyville-i (Illinois) szerb teológiai szemináriumban, valamint a washingtoni Szent Vlagyimir Szemináriumban (Amerikai Orthodox Egyház), a New York állambeli jordanville-i szemináriumban (Külföldi Orosz Orthodox Egyház) és a pensylvania-i Szent Tyihon Szemináriumban (Amerikai Orthodox Egyház).

Az ónaptár szerinti 1956. március 5-én a pensylvaniai Szent Tyihon orosz monostorban adta át bátor lelkét az Úrnak, abban az órában, amikor Szent Liturgia végzésére készült. Szent ereklyéit 1991-ben az Egyesült Államokból Szerbiába vitték ahol a szent főpap által alapított lelić-i templomban helyezték el, ahol később monostor létresült.

Jegyzetek:

[1] Később Szent Miklós tanúságot tett Szent Sziluán szentségéről. Ő szentelte diakónussá Szofronij (Szaharov) atyát, Szent Sziluán tanítványát és életrajzíróját (Szofronij atya 1993-ban hunyt el).

Forrás: Синаксарь, жития святых Православной Церкви, Автор-составитель иеромонах Макарий Симоноспетрский, адаптированный перевод с французского. Том 4-й, март-апрель. // Издательство Сретенского монастыря – Москва, 2011. 621-627 o.

Velimirovics Szent Miklósnak az egyházi naptárban két ünnepe van. Március 5/18-án elhunytának napjára, míg április 20./május 3-án ereklyéinek átvitele napjára emlékezünk.

Advertisements