Címkék

27964[1]

Jevfimij atya (bottal) és a testvérek

Szentéletű Jevfimij újvértanú 1875-ben született a Kalugai Kormányzóság Buda Monasztirszkaja falvában Alekszej Pavlovics Ljubovicsev gazdag paraszt családjában. Tizenhárom éves volt, amikor apja meghalt, ezután a testvérénél élt, amíg katonaköteles nem lett. A katonai szolgálat befejezése után 1902-ben Optyina Pusztába ment, ahol 1910. augusztus 31-én novíciusként felvették a testvérek közé. Nagyon vágyott az aszkéta életre, a régi pusztai atyák életmódjának követésére, ezért felvette a kapcsolatot Kaskin földbirtokossal, akinek erdeje határos volt a monostor birtokaival, és engedélyt kért, hogy a tulajdonába tartozó erdőbe költözhessen. Felajánlotta, hogy hálából egy fenyőrönkből farag koporsót a földbirtokosnak: mivel az életben legfontosabbnak a keresztény küzdelmet és a halálra való emlékezést tekintette, úgy gondolta, hogy mások is így gondolkodnak. Anélkül, hogy engedélyt kért volna a monostor vezetőitől, Optyinától három versztányira építette fel kellionját (celláját), és oda költözött.

Távozása után egy nappal Kszenofont archimandrita, Optyina Puszta elöljárója úgy rendelkezett, hogy hozzák vissza a monostorba. A szent atyák tanítása alapján megpróbálta megértetni a novíciussal állapotának veszélyességét és felhívni a figyelmét a “pusztában rá váró ellenséges kísértésekre”. Az archimandrita próbálta meggyőzni, hogy legyen engedelmes a monostor szabályzata iránt. A tapasztalt szerzetesekkel együtt kérték, hogy “maradjon meg a testvérekkel való közös életben”, de ő mindezt elvetette, ragaszkodott saját elképzeléséhez és kérte, hogy bocsássák el Optyina Puszta kötelékéből. Nem sokkal később azonban visszavették a testvérek közé és Anatolij (Potapov) optyinai sztarec kellionjába került.

1914-ben, az I. világháború kitörése után újra behívták, tábori kórházban szolgált, majd fogságba esett. A háború után 1918-ban tért vissza Optyinába, azonban a monostort nem sokkal ezután bezárták és múzeummá alakították át. 1920-ig itt maradt a múzeum alkalmazottjaként, majd a közeli Kozelszk városába költözött, ahol különféle munkákat végzett.

1930-ban felkereste Szerafim (Osztroumov) szmolenszki érseket, aki Szpasz-Demenszk város templomának papjává szentelte. A felszentelés után a főpap arra hívta fel, hogy hittel és igazsággal szolgálja az Egyházat és bátran lépjen fel Krisztus hitének védelmében.

Evfimij atya három hónapot szolgált Szpasz-Demenszkbe; ezután a szülőfaluja szomszédságában lévő Bobrovóba költözött. Itt sem szolgált sokáig. 1931. március 16-án letartóztatták és a brjanszki börtönbe vitték, ahol másnap kihallgatták.

A kihallgató Nyikoláj Manszvetov atyáról, a szomszéd falu papjáról kérdezte, akit szintén letartóztattak. Jevfimij atya elmondta, hogy Nyikoláj atya egyszerű ember, jól viszonyul az emberek, különösen a szegények iránt. A kihallgató azt tudakolta, hogy mi a véleménye a kolhozokról. “A kolhozokról azt gondolom, – felelte Jevfimij atya, – hogy gyenge egészségi állapotom miatt nem mehetek a kolhozokba; a kolhozok Isten akaratától függnek, de az Írásban semmit nem találtam a kolhozokról, ha pedig nincs az Írásban, akkor azt jelenti, hogy nem fognak megmaradni“.

Március 30-án újra kihallgatták. Azt kérdezték tőle, hogy nem agitált-e a kolhozok ellen. Jevfimij atya így válaszolt:

“Gyakran jöttek el hozzám szegény és középparaszt asszonyok a lakásomra, én pedig beszélgettem velük, és ők kérdezték, hogy belépjenek-e a kolhozba vagy sem. A kérdéseikre azt feleltem, hogy ez az ő akaratuktól függ, ha akarják, menjenek, de az Írásban egy szó sem esik a kolhozokról, ha pedig nincs szó róla a Szent Írásban, akkor nem Istentől való, hanem a sátántól… Amiatt, hogy tizenhárom napot börtönben ültem, nagyon elégedett vagyok, mert a hitért szenvedek, az Írásban is szó van a hitért való szenvedésről” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy bűnösnek tartja-e magát a szovjethatalom aláásására és megdöntésére irányuló csoportos szovjetellenes tevékenység vétkében, mely során szovjetellenes agitáció céljából használta fel a szegény- és középparasztokat, Jevfimij atya így felelt:

Nem ismerem el a vétkességemet, nem agitáltam a szovjethatalom ellen és nem akadályoztam a szovjethatalom tevékenységét. Igazolásul felhozom: hittel és igazsággal Krisztus hitét szolgáltam és mindig azt mondtam, hogy minden nélkülözés Isten akaratából történik és tűrnünk kell a halálunkig. A szovjethatalom Oroszországban Istentől jövő megpróbáltatás, a szovjethatalom Oroszországban Isten büntetése az orosz népre, mely elfelejtette Krisztus hitét, elfelejtkezett a Mennyek Királyáról és földi felkentjéről.”

1931-ben a brjanszki börtönben tuberkulózis járvány volt, Jevfimij atya is megbetegedett. Július 15-én súlyos állapotban vitték át a börtönkórházba. Krisztus hitvallója útját végigjárva 1931. július 19-én hunyt el, a hivatalos közlemény szerint a tuberkulózis következményében.

A Moszkvai Patriarchátus Szent Szinódusa 2005-ben kanonizálta.

 

Advertisements