Szent Adrián magas rangú parancsnok volt a római hadseregben. Diokleciánusz keresztényüldözése kezdetén, 300 körül, huszonnyolc éves volt, Nikomédiában élt a feleségével, Natáliával.
A császár ekkoriban megparancsolta, hogy tartóztassák le azokat a keresztényeket, akik egy barlangban rejtőztek el, és különféle kínzásokkal gyötörjék őket. Huszonhárman voltak. Adrián, aki jelen volt a megkínzásukkor, megkérdezte: „Hogy bírjátok elviselni ezeket az elviselhetetlen szenvedéseket és rettenetes kínzásokat?” Ők így feleltek: „Mindezeket azért viseljük el, hogy elnyerjük az Isten által azok számára előkészített javakat, akik Őérte szenvednek, olyan javakat, amiket lehetetlen füllel meghallani, sem szavakkal kifejezni”. E szavakat hallván Andrián lelkében feltündökölt az isteni kegyelem, és arra kérte a jegyzőket, hogy az ő nevét is írják a keresztények közé: „Örömmel halok meg veletek Krisztus szeretetéért” – kiáltott fel.
Azonnal rabláncokba verték és a tárgyalásig börtönbe zárták.
Natália, megtudván, hogy férjét letartóztatták, először arra gondolt, hogy valami bűntett miatt történt és elöntötték a könnyek. Amikor azonban megmondták neki, hogy mindez Krisztus megvallásáért történt, ünnepi ruhába öltözött és a börtönbe szaladt. Megcsókolván Adrián sebeit, megdicsérte a határozottságáért és kérte, hogy maradjon megingathatatlan a reá váró megpróbáltatások során. Megkérte a többi vértanút, hogy imádkozzanak a férjéért, majd hazatért.
Miután meghozták a halálos ítéletet, Adriánnak megengedték, hogy tájékoztassa a feleségét a kivégzés időpontjáról. Amikor Natália látta, hogy férje szabadon közeledik hazafelé, ijedtében felkiáltott, hogy férje gyengének bizonyult, megtagadta az Üdvözítő Krisztust, ezért bezárta a ház ajtaját és nem akarta őt beengedni. Kishitűségéért korholta a férjét, az Úr szavaival: „aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom a mennyei Atyám előtt” (Mt. 10, 33). Amikor azonban Adrián elmondta a feleségének, hogy miért engedték haza, kitárta a kaput és hozzászaladt, átölelte és elhatározta, hogy együtt megy vele a kivégzés helyére.
Néhány nappal később a boldogot a császár elé vitték, ahol bátran megvallotta hitét és ezért kegyetlenül megkorbácsolták. Ezután a katonák Adriánt a földre vetették és oly kegyetlenséggel verték a hasát, hogy belső szervei kifordultak a földre. A szentet a többi vértanú, valamint Natália bátorította, aki suttogva így szólt hozzá: „Ne félj a kínzásoktól. A fájdalom csak rövid ideig tart, de a pihenés: örök” – így ingadozás nélkül megőrizte hűségét az igaz Isten iránt.
Amikor a már járni képtelen szent vértanúkat a földön húzva visszavitték a börtönbe, Natália áhítattal kente be magát férje vérével, mint valamilyen értékes balzsammal. A jámbor asszonyok elmentek a börtönbe, hogy bekötözzék a dicső hitvallók sebeit, azonban a császár, erről tudomást szerezvén, elzárta előttük az utat. Ekkor Natália levágta a haját, férfi ruhába öltözött, és így sikerült bejutnia a börtönbe és gondoskodnia a vértanúkról. Példáját hamarosan más jámbor asszonyok is követték. A tirannus, akit tájékoztattak arról, hogy a keresztényeknek sikerült kicselezniük a rendelkezését, megparancsolta, hogy vas satúkkal törjék össze a vértanúk lábait; a szenvedések nyomán így távoztak az Úrhoz.
Amikor a sor Adriánra került, Natália bátorította, sőt még fogta is a kezét, amikor a hóhér arra készült, hogy levágja azt. Amikor a karját levágták, a szent átadta lelkét az Úrnak és csatlakozott a dicső vértanúk karához.
A tirannus megparancsolta, hogy testüket égessék el. Natáliának sikerült megszereznie férje levágott karját. Amikor a testeket a tűzbe vetették, erős zivatar támadt és kioltotta a lángokat. Egy Eusebiosz nevű kereszténynek sikerült megszereznie az értékes maradványokat, amelyeket Agriropoliszba vittek, Bizánc közelébe, ahol méltósággal eltemették azokat.
Bizonyos idő elteltével egy nagyhatalmú parancsnok a császártól feleségül kérte Natáliát, de ő őrizte hűségét a férje iránt, és kar-ereklyéje előtt azért imádkozott, hogy szabadítsa meg őt ettől a megpróbáltatástól. A vértanúk közbenjárásának köszönhetően el tudott menekülni, Argiropoliszba ment, ahol Adrián karját a többi ereklye mellett helyezte el. Natália egy ideig együtt élt a jámbor asszonyokkal. Azután, hogy megjelent neki Adrián, lebetegedett, majd csatlakozott hozzá a Mennyeknek Országában.
Forrás: Синаксарь, жития святых Православной Церкви, Автор-составитель иеромонах Макарий Симоноспетрский, адаптированный перевод с французского. Том 6-й, июль-август. // Издательство Сретенского монастыря – Москва, 2011. 766-769 o.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!