Címkék
Szent Pankráciusz[1] Antiochiában született az Úr Jézus Krisztus földi életének idejében. Szülei, hallván a Megváltó csodáiról és tanításáról, kisfiukkal együtt Jeruzsálembe mentek és ott megkeresztelkedtek.
Haláluk után Pankráciusz lemondott mindenről, ami e hiábavaló világhoz közötte és a Fekete-tenger partjaihoz ment. Egy barlangban élt, hogy lelkét Istenhez emelje. Péter apostol az Evangélium hirdetése közben eljutott e vidékre, találkozott a fiatal remetével és meggyőzte, hogy kísérje el őt tengeri útjaira.
Antiochiába érkezvén Pankráciuszt a szicíliai Taormina[2] püspökévé szentelték. Ezzel egyidőben az apostol egy másik tanítványát, a Jeruzsálemből érkezett Markianoszt[3] Siracusa püspökévé szentelték. A Szicíliába tartó hajón Szent Pankráciusz megtérítette a kereszténységbe Likaonidész kapitánnyal együtt a hajó egész személyzetét. Mindannyian épségben megérkeztek a szigetre.
Akkoriban Szicília lakosai minden évben emberáldozatot hoztak pogány istenségüknek. Amint a szent a sziget partjára lépett, az istenség bálványában élő démonok rettenetkiáltásokat hallatva menekültek el. A szent segítségül hívta a Szent Háromságot és felemelte a botján hordott keresztet, amire a démonok felemelték a bálványt és a tengerbe hajították.
Likaonidész kapitány Bonifácnak, a város kormányzójának elbeszélte Krisztus e szolgája által véghezvitt csodákat. A kormányzó megparancsolta, hogy vigyék elé a püspököt. Pankráciusz azonban azt felelte, hogy magának a kormányzónak kell őt felkeresnie. Látván a szentből áradó tündöklést, Bonifác leborult a földre, és befogadván Pankráciusz igehirdetését, hitt Krisztusban. Miután ő és követői megkapták a tanítást a hitről, egész éjjel győzködte a püspököt, hogy jöjjön el és áldja meg az udvarát. A szentet nagy tisztelettel fogadták, ő pedig negyven napig maradt, és engedélyt kapott Bonifáctól arra, hogy olyan nagy templomot építtessen, amilyet szeretne.
A templom hamar felépült. Megszentelésekor a jelenlévők láthatták azt a félelmetes lángot, amely leszállt a mennyekből és bevilágította az egész templomot. Még mielőtt a püspök befejezte volna a Liturgiát, a városban elhelyezett bálványok elporladtak. A pogány papok kiabálva szaladtak a palotába és vádolni kezdték a kormányzót, hogy az ünnepel, miközben a várost ilyen nagy csapás éri. Bonifác megnyugtatta őket és megkérte, hogy a legtudósabbak gondolkodjanak el azon, hogy miként porladhattak el istenségeik bálványai. Talán egy jóval hatalmasabb Isten jelent meg, hogy ledöntse azokat? A megfelelő mágikus igék elmondása után egy Lisszon nevű démon azt felelte, hogy a Háromságos Isten fosztotta meg őket hatalmuktól Egyszülött Fiának megtestesülése által és hogy a Likaonidésszel érkezett idegen Őt jött hirdetni Taorminába.
A pogányokat nem hatotta meg ez a beismerés, ezért úgy határoztak, hogy magát a kormányzót fogják váltságdíjképpen áldozatul hozni. Szent Pakráciusz, hallgatván a rémült Bonifác kérésére, az egész éjszakát a templomban imádkozva töltötte. Reggel, amikor már minden készen ált az áldozathozatalhoz, megjelent püspöki ruhában és kereszttel a kezében megjelent Pankráciusz. Bonifácról azonnal leestek a kötelek, a jelenlévő pogányok pedig a földre borultak, mert nem bírták elviselni azt a tündöklést, ami a szent püspöktől áradt. Pankráciusz megparancsolta Lisszon bálványnak, hogy vesse magát a tengerbe és halálra adta azt a hatalmas sárkányt, amely az áldozatok vérével táplálkozott. Akkor mindannyian felkiáltottak: „Nagy Pankráciusz Istene!”. A pogányok többsége akkor megkeresztelkedett, az Etna lejtőin élő emberek pedig azokról a gyógyulásokról beszéltek, amiket a szent vitt véghez.
Egy pestisben szenvedő pogány papnő a szent püspök imái által megszabadult a betegségétől. Mivel nem hagyott fel az istenkáromlással, újból ugyanabban a betegségben betegedett meg, de annak egy még súlyosabb formájában. De látván a Pankráciuszt övező szent dicsőséget, megbánta bűneit és Benedikta néven megkeresztelkedett a szent keresztséggel. A Liturgia során, amelyet a katonák előtt tartott, egy felhő ereszkedett le az égből, körbefogta a püspököt és csak a Szent Adományok átváltozásának idején tűnt el.
A hadjárat idején Bonifác a város kormányzását egy meggyőződéses pogányra, Elidusra bízta. Ebben a bálványimádóban vágy ébredt a szent püspök által Istennek szentelt egyik szűz iránt. Egy eretnek-montanista[4] segítségéhez folyamodott, és megpróbálta megigézni a lényt, de a varázsigék erőtleneknek bizonyultak. Ekkor Elidus megparancsolta a szüzek elfogását. Ők nem ijedtek meg a pogányok fenyegetéseitől, ezért lefejezték őket. Pankrácius eltemette őket és tiszteletükre templomot építtetett.
Bonifác Taorminába való visszatérte után megbüntette Elidust. Később segítette, hogy egész Szicíliában templomok épüljenek, Pankrácius tanítványai pedig e vidék sok lakóját megtérítették.
Amikro Aquilinus kalábriai kormányzó hatalmas hadsereg élén ostrom alá vette Taorminát, Pankrácius arra hívta a népet, hogy minden reménységét Krisztusba helyezze, és hazaküldte a falakat védő embereket is. Ezután felment egy magaslatra és egy kereszttel és két ikonnal a négy égtáj felé megáldotta a várost. Az ellenséges katonák három tündöklő napot láttak, és őrületükben egymást gyilkolva, menekülni kezdtek. Egyesek azonban megadták magukat, a szent pedig megkeresztelvén őket, Kalábriába küldte őket misszióba.
Egy idő elteltével Bonifác újból hadjáratba vonult. Artagar, a helytartója a püspököt vendégségbe hívta. Amikor a szent megérkezett, a földre borította az asztalra helyezett bálványt. Ekkor a pogányok dühödten ráugrottak, ledöntötték a lábáról és olyan súlyosan megverték, hogy belehalt a sérüléseibe. Ekkor a testét egy szakadékba vetették, ahol a keresztények csak hosszú keresés után találták meg.
A hadjáratból visszatérve Bonifác megbüntette a bűnösöket és megparancsolta, hogy készítsenek egy szarkofágot a szent püspök testének elhelyezésére. Szent Pankráciusz azonban megjelent tanítványának és utódának, Evagriusznak, és megkérte, hogy közvetlenül a földbe temessék el, mert mindig megvetette az aranyat. Temetésekor testén egyetlen sebesülés sem látszott, hanem a dicsőségben tündökölt és jó illatot árasztott. Később Szent Pankráciusz, az apostol tanítványa és a város védőszentje tiszteletére templomot építettek.[5]
Jegyzetek:
[1] Megemlékezünk róla február 9-én is, atyjával, Szent Marcellusz-al együtt. Itt a „vértanúaktája” egy részletesebb változatát idézzük, amely bizonyos pontokon eltér a február 9-i elbeszéléstől.
[2] Ezt a várost (a mai Taormina), amely Szicília észak-keleti partvidékén, Messina és Katánia között fekszik, Kr. e. a IV. században alapították. Később hanyatlásnak indult, de hosszú ideig megerősített püspöki rezidenciaként működött.
[3] A február 9-i bejegyzésben Siracusa püspöke, Marcellusz, Pankrácius apja.
[4] A prófétálás adományát önmagának tulajdonító Montanus Frígiában prédikált a II. században, és tanítása később elterjedt az egész Ázsia provinciában, sőt nyugaton is. Különösen támadta az Egyházat, elvetette a házasságot és szigorú aszkézist hirdetett; különösen erősek voltak benne az eszkatológikus [világvége-váró] hangulatok. Egyes csoportok később pogány elemeket is beemelvén, enyhítettek a mozgalom szigorúságán. 721-ben a császár elrendelte a montanisták erőszakos megtérítését, akik erre tömeges önégetéssel (öngyilkosággal) válaszoltak. A szekta egészen a IX. századig létezett, de tanítása más eretnekségek alapjává vált, mint pl. a messzaliánusok és a paulikánusok.
[5] „Szicíliai Szent Szabbasz élete” [február 6.] hírt ad Szent Pankráciusz ereklyéjének római tiszteletéről a X. század végén. Vö.: BHG 1611
Forrás: Синаксарь, жития святых Православной Церкви, Автор-составитель иеромонах Макарий Симоноспетрский, адаптированный перевод с французского. Том 6-й, июль-август. // Издательство Сретенского монастыря – Москва, 2011. 115-119 o.