Szent Kirill, világi nevén Konsztantyin Szmirnov, 1863-ban született Kronstadtban. Apja felolvasóként szolgált. A Szentpétervári Teológiai Akadémia elvégzése után Konsztantyint pappá szentelték. Kezdetben a szentpétervári „Józanság Társasága” [alkoholizmus-ellenes egyházi-társadalmi szervezet a cári Oroszországban] Feltámadás templomában szolgált, egyúttal pedig gimnáziumokban hittant tanított. 1900-ben kinevezték a kronstadti Szent Háromság temetői templom elöljárójává.
Tizenöt év szolgálat után Konsztantyin atyát nagy fájdalom érte. Kislánya lenyelt egy varrótűt és nagy fájdalmak közepette elhunyt, majd hamarosan meghalt a felesége is, aki nem bírta elviselni az átélt fájdalmat. E tragédia Konsztantyin atyát a szerzetesség felé fordította, Kirill néven szerzetes lett.
1904-ben Kirill atyát Gdovszki püspökké szentelték. Első kezdeményezése volt, hogy bevezette az össznépi éneklést a Névai Szent Sándor Lavrában tartott nyilvános istentiszteleteken. A főpap így próbálta meg rávenni a népet az egyházi imában való teljesebb részvételre.
Figyelemre méltó, hogy Kronstadti Szent János atya halála előtt kérte, hogy temetését kimondottan Kirill püspök végezze, akit még kronstadti szolgálata idejéből ismert. Később Kirill püspök temette Szent János feleségét is.
1908-ban Kirill püspököt a Tambovi és Sacki Egyházmegye élére helyezték át. A nyájjal való közelebbi kapcsolat megteremtése érdekében felkereste még az egyházmegye legtávolibb településeit is. 1913-ban Kirill atyát érseki rangra emelték. Egy évvel később az ő munkálkodása nyomán történt meg Tambovi Szent Pityirim (július 28.) összegyházi kanonizációja. Szent Kirill főpásztori szolgálatát a hitben való nagy szilárdság jellemezte. 1909-ben a kolerajárvány miatt az Egészségügyi Bizottság elrendelte, hogy csak forralt vizet szabad megszentelni Vízkereszt ünnepén. Kirill atya ezt határozottan visszautasította, és a folyóból hozott vizet szentelte meg. „Minden, ami nem a hitből fakad – bűn” – áll egyik legutóbbi levelében.
Az Első Világháború idején Kirill érsek gyűjtést szervezett a fronton harcolók megsegítésére, a monostorok mellett kórházakat és a hadiárvák számára gyermekotthonokat létesített.
Az 1917-1918-as Helyi Zsinaton Kirill érsek második volt a patriarchajelöltek első huszonöt jelölt nevét tartalmazó listáján, Szent Tyihon patriarcha megválasztása után pedig a Szent Szinódus tagja lett.
1918. márciusában tifliszi és bakui metropolitává, a Kaukázus exarchájává nevezték ki. Azonban csak Bakuig jutott el, ahol egy hónapon keresztül irányította az egyházi ügyeket. Azon egyházközségek helyzetének rendezésére törekedett, amelyek azokban a nehéz években az Orosz Egyház joghatóságában maradtak. Mivel nem jutott el Grúziába, visszatért Moszkvába, ahol a Helyi Zsinaton jelentést tett az „Orthodox Egyház berendezkedése a Kaukázuson túli területen” címmel.
A szent főpap hamarosan összeütközésbe került az új hatalommal. 1919. december 24-ről 25-re virradó éjszaka Moszkvában letartóztatták és Kolcsak és Gyenyikin [bolsevikellenes fehér hadvezérek – ford. megj.] felhívásainak terjesztésével és a velük való kapcsolattartással megvalósított „ellenforradalmi agitációval” vádolták meg. A Cseka [Az „Összoroszországi Különleges Bizottság”, a hírhedt szovjet állambiztonsági rendőrség első megnevezése. Későbbi nevei: OGPU, KGB – ford. megj.] börtönébe zárták.
1920-as szabadulása után kazanyi metropolita lett, de egy hónappal később Kazanyban újra letartóztatták, mivel a Cseka engedélye nélkül távozott Moszkvából. Ekkor öt év börtönre ítélték. A Taganka börtönben egy cellában ült Fjodor (Pozgyejevszkij) érsekkel és Gurij (Sztyepanov) püspökkel. 1921-ben amnesztiával szabadult, visszatért Kazanyba, de a következő évben újból letartóztatták és az egyik moszkvai börtönbe vitték. Itt Faggyej asztrahanyi érsekkel ült együtt. Együtt írták meg felhívásukat az „Élőegyházasok” [a bolsevikok által kiprovokált, a bolsevikoknak behódoló és őket ideológiailag-teológiailag igazolni próbáló egyházszakadás – ford. megj.] mozgalmával szemben. Ezt a felhívást egész Oroszországban sikerült elterjeszteni. A börtönből történt kiszabadulása után Kirill metropolita Uszty-Sziszolszkban maradt száműzetésben.
1924-ben Moszkvába utazott, ahol találkozott Tyihon patriarchával és meggyőzte, hogy ne engedjen az élőegyházasok követeléseinek. A patriarchát az OGPU akarta erre a lépésre rákényszeríteni, azt ígérvén neki, hogy ha megteszi, szabadon engedik a börtönökben fogva tartott főpapokat. Szent Kirill metropolita ekkor ezt mondta Szent Tyihon patriarchának: „Szentséges atya, ne gondoljon ránk, főpapokra. Mi most csak a börtönre vagyunk alkalmasak”.
Szent Tyihon patriarcha 1924. december 25-i végrendelkezésében Szent Kirill metropolitát nevezte meg első jelöltjeként a Patriarchai Helytartó tisztségére. Szent Kirill azonban újabb száműzetése miatt nem tudta átvenni a megbízást, ezért a Patriarchai Helytartó Péter (Poljanszkij) metropolita lett.
1926-ban az Orosz Egyház püspökei arra a következtetésre jutottak, hogy titokban kell patriarchát választaniuk. Szent Kirill – épp száműzetési idejének lejárta közeledett – patriarchává választását hetvenkét főpap támogatta. Úgy tűnt, a választás megtörtént, de az OPGU tudomást szerzett ezen – az engedélye nélkül megszervezett – akcióról. Ekkor Tucskov, az OGPU vallásellenes tevékenységét irányító parancsnoka kijelentette, hogy csak abban az esetben engedi meg Kirill metropolita beiktatását, ha a főpap vállalja, hogy a további püspöki kinevezésekkor az OGPU utasításait fogja követni. A szent főpap azonban így felelt Tucskovnak: „Ön nem ágyú, én pedig nem vagyok ágyúgolyó, aminek segítségével az Orosz Egyház megsemmisítésében reménykedhetne”.
Hamarosan újabb letartóztatási hullám kezdődött. Letartóztatták a száműzetésben Kirill metropolitát is, akit egy vjatkai börtönbe szállítottak, majd még három évre a Jenyiszejszk vidékére száműzték.
1927-ben Szergij (Sztragorodszkij) metropolita, a Patriarchai Helytartó Helyettese – az Egyháznak a szovjethatalom iránti lojalitásáról szóló – Deklarációja kiadása után Szent Kirill metropolita megszakította vele a közösséget, mert nem tartotta lehetségesnek, hogy részt vegyen abban, amit – ahogy fogalmazott – „a lelkiismeret… bűnösnek ismert el”. A kialakult helyzetben, amikor a központi egyházkormányzati hatalom legális megszervezése lehetetlennek bizonyult, Kirill metropolita úgy vélte, hogy a leghelyesebb Tyihon patriarcha 1920. november 20-i rendeletének megtartása. E rendelet szerint a püspökségeknek önigazgatásra kell berendezkedniük, hogy később, az Egyház számára kedvezőbb helyzetben elszámoljanak tevékenységükről a Zsinat előtt.
Kirill metropolita 1929. május és novembere között levelezést folytatott Szergij metropolitával és megpróbálta meggyőzni, hogy térjen le az egyházüldöző hatalommal való kompromisszumok útjáról. Szergij metropolita válaszul kánoni tiltásokkal fenyegetett és az egyházfegyelem betartását követelte Szent Kirilltől. A főpap így válaszolt: „E hitvallást az egyházfegyelem megsértéseként állítják be, azonban az egyházfegyelem is csak addig képes megőrizni hatékonyságát, amíg a zsinati Egyház hierarchikus lelkiismeretének valóságos tükröződése, ezt a lelkiismeretet azonban az egyházfegyelem sehogyan sem képes behelyettesíteni”. A két főpap vitája azzal zárult, hogy Szergij metropolita 1929. decemberében egyházi bíróság elé állíttatta Kirill metropolitát és leváltotta a kazanyi egyházmegye éléről. Ezt a kánonellenes döntést Szent Kirill metropolita nem fogadta el.
1932-ben Szent Kirill Turuhanszk-vidéken töltötte száműzetését. Akkoriban sok száműzött főpap élt izolációban azon a vidéken, egymástól meglehetősen távoli településeken. 1933. augusztusi szabadulása után Kirill metropolita egy ideig Gzsatszkban élt. Sok főpap és pap kérlelte, hogy vegye át a szenvedő Egyház vezetését, azonban a metropolita addig nem volt hajlandó cselekedni, amíg nem tisztázta végleg a kialakult helyzetet. 1934-ben Kirill metropolita Moszkvába utazott, hogy találkozzon Szergij metropolitával. Csupán néhány percet tartózkodott Szergij irodájában. Hogy miről beszéltek, nem ismeretes. Ez volt az utolsó találkozásuk.
Ugyanezen év nyarán Szent Kirillt Gzsatszkban „ellenforradalmi tevékenység” vádjával újból letartóztatták és a Butirka börtön különleges rendeltetésű belső fogházába zárták. Három év száműzetésre ítélték, amit a kazahsztáni Jana-Kurgan településen töltött le. A metropolita – Szent Afanaszij (Szaharov) püspök szavai szerint – tiltakozásul nem volt hajlandó látogatni a helyi „szergijánus” templomot, ugyanakkor elítélte azokat, akik káromolták az ott végzett szertartásokat. Saját maga csak halálveszély esetén tartotta megengedhetőnek „szergijánus” pap elhívását.
1937. július 7-én Szent Kirill metropolitát a száműzetésben letartóztatják és Csikment város börtönébe viszik. A kihallgatáson azzal vádolták, hogy az „ellenforradalmi papság élére állt”. A főpap nagyon bátran viselkedett és főpap társai védelme érdekében magára vállalt minden felelősséget. November 6-án az NKVD helyi Trojkája halálra ítélte.
(Az ónaptár szerinti) november 7-én Szent Kirill kazanyi metropolitát, Szent Joszif (Petrovih) pétervári metropolitával és Szent Jevgenyij (Kobranov) rosztovi püspökkel, a tudós keletkutatóval együtt a Csikment közeli Liszij Nosz szakadéknál kivégezték.
Forrás: Синаксарь, жития святых Православной Церкви, Автор-составитель иеромонах Макарий Симоноспетрский, адаптированный перевод с французского. Том 2-й, ноябрь-декабрь. // Издательство Сретенского монастыря – Москва, 2011. 90-96. o.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!