A modern Grúzia atyjaként emlegetett, 1907-ben megölt író, költő, újságíró és jogász, polgári nevén Ilia Csavcsavadze nemesi családból származott. 1837. október 27-én született Kaheti tartományban, Kvareli faluban. Korán elvesztett szülei, de különösen édesanyja, Mariam tanította meg az imádságra és Isten törvényére; bevezette a klasszikus történelmi regények és versek világába. Amikor nyolcéves volt, Nikoloz Szepasvili archidiakónus iskolájába küldték; az ottani évek kitörölhetetlen nyomot hagytak benne.

1857-ben beiratkozott a Szentpétervári Egyetem jogi fakultására. Lenyűgözte a grúz történelem, ideje nagy részét a szentpétervári levéltárban töltötte, régi grúz szövegeket kutatva. Végül azonban nem fejezte be az egyetemet, és visszatért Grúziába.

Bizonyos volt benne, hogy egy nemzet, mely elfelejti a történelmét, olyan, mint a koldus, „aki sem múltját nem ismeri, sem azt, merre tart”. Így honfitársait arra biztatta, ismerjék meg a nemzet múltbeli dicsőségét és őseiknek a keresztény hithez és a grúz nemzethez való hűségét. A nemzeti függetlenség helyreállítása és a grúz egyház autokefalitásának megújítása volt a fő cél, amire életének minden területén törekedett. Ennek érdekében történészi munkát is végzett: mélyreható kutatásokat folytatott, hogy fölfedje a történelemhamisításokat és a grúz nemzet lejáratására tett kísérleteket.

Bár nyomon követte az európai forradalmak alakulását, céljai jelentősen különböztek a grúz szociáldemokrata és marxista forradalmárokétól, akik a cári autokráciát támadták, és a legkevésbé sem törekedtek a grúz államiság és önazonosság újjáélesztésére.

A nagy filozófus, író és történész gyakran mondogatta: A nemzet, melynek nyelve elvész, nem létezhet nemzetként. Sokat foglalkozott a grúz nyelvvel, és küzdött érte, hogy az oktatás elsődleges nyelve maradhasson. Hazafias lelkesedésével sokakat inspirált. Társaságot alapított a műveltségnek a grúzok körében való terjesztéséért; létrehozta a grúz kéziratok és más régiségek tárát; mozgalmat indított a szóbeli népi hagyományok lejegyzésére; részt vett a Grúz Agrárbank megalapításában. Hangoztatta: „Mi, a grúz nép három isteni ajándékot örököltünk őseinktől: szülőföldünket, nyelvünket és hitünket. Ha nem tudjuk megvédeni ezeket az ajándékokat, milyen emberi érdemeink lehetnek?”

Tevékenységére fenyegetésként tekintettek az új, ateista ideológia követői, és elhatározták, hogy megölik. 1906-ban az orosz Duma tagja lett; az államtanács egyik üléséről Grúziába visszatérve 1907 augusztusában feleségével, Olgával (Guramisvili) Tbilisziből Szaguramóba utazott, amikor az őket szállító kocsi váratlanul megállt Mcheta környékén, a Cicamuri-erdő közelében. A rájuk támadók agyonlőtték Szent Illést. Később a szovjet hatóságok a cári titkosrendőrség számlájára írták a gyilkosságot; ezt a narratívát hozza több, a rendszerváltás előtt magyarul megjelent irodalmi művéhez kapcsolódó életrajz is. Ám az újabb levéltári kutatások a szociáldemokraták és a bolsevikok szerepét erősítik meg.

Gyilkosait a kaukázusi hadbíróság kötél általi halálra ítélte, ám felesége közbenjárt az érdekükben, kegyelmet kérve számukra. Mint mondta, Szent Illés ugyanezt tette volna, ha túléli a merényletet, egyszerűen „szerencsétlen megtévedt testvéreiként” tekintett volna rájuk.

És valóban, profetikus szövegű, Ima című verse arról tanúskodik, hogy már eleve megbocsátotta gyilkosainak bűntettét. Ennek szavai köszönnek vissza az alábbi régi grúz orthodox templomi énekben is, mely a Szamtavro apátság kórusa számára készült:

Lábad elé térdel a létem úgyis, Istenem.
Nem kérek tőled vagyont vagy dicsőséget.
Nem esnek jól számból az egykor szent imák,
mert keserű ajkak megrontották őket.
Magamnak nem kérem a te szent kegyelmed,
de éneklem neked ezt az éneket:
bocsáss meg az ellenünk késsel fenekedőknek,
mert nem tudják, hogy mit cselekszenek.

A Grúz Orthodox Egyház Szent Szinódusa 1987-ben kanonizálta Ilia Csavcsavadzét. Jelenleg nevét viseli Tbiliszi legnagyobb állami egyeteme.

Forrás: OCA.org; OrthodoxWiki.org