A mi Urunk és Istenünk Jézus Krisztus harminc éves koráig szerény, észrevétlen életet élt, megélve ugyanazon életszakaszokat, mint minden más ember. Magatartásával az alázat, a szülőknek való engedelmesség és a Törvénynek való alárendelődés példáját mutatván fel. Ez idő elteltével Krisztus megkezdte az emberek szolgálatát és rálépett arra az útra, amely a szenvedésekhez és a halálhoz vezette Őt. Útjának kezdetét Istensége döbbenetes feltárulása jelezte. Az Atya Isten és a Szent Lélek tettek tanúbizonyságot arról, hogy Krisztus valóban Isten Egyszülött Fia, Egylényegű az Atyával, a Szent Háromság második Személye, az üdvösségünkért megtestesült Ige, akit a próféták előre hirdettek, és Akinek Személyében az Istenség összevegyíthetetlenül egyesült emberségünkkel és eltöltötte azt dicsőségével. Ezért az Úr megkeresztelésének ünnepét nevezzük Úrjelenésének is, vagyis Krisztus Istensége feltárulásának és a Szent Háromság titka első világos kinyilatkozásának. olvasásának folytatása
Január 6./19. – Az Úr megkeresztelése (Vízkereszt). Úrjelenése.
06 kedd jan 2015
Posted Ünnepek
in
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!