Szent Joanikije a koszovói Prizrenben született. Jámbor, műveltségéről ismert családba született. Nagyon korán elnyerte DušanIstván (1331-1355) szerb király kegyét, aki megtette titkárának (logothétosz). 1337-ben elhunyt II. Danilo érsek (december 20.), a Szerb Egyház Zsinata pedig Joanikije-t választotta meg. Mivel világi volt, rövid idő alatt megkapta a szentelést a papság minden fokozatára, majd 1338-ban Szent Száva szentszékének érsekévé szentelték. Nyolcéves főpapi szolgálata idején a nép üdvösségén odaadóan munkálkodó lelkipásztornak és az Egyház törvényei lángoló védelmezőjének bizonyult. Az ipeki (Koszovó, Peć) székesegyházat ikonokkal díszítette és drága kegytárgyakkal látta el.
Kihasználván a Bizánci Birodalom meggyengülését és V. (Palaiologosz) Jóannész és VI. (Kantakuzénosz) Jóannész polgárháborúhoz vezető viszályát, Dušan István elfoglalta Makedónia főbb városait (Thesszaloniki kivételével), kis híján megkétszerezve így birodalmát. Sérres elfoglalása után a szerbek és a görögök császárának kezdte magát nevezni. Mivel a császári hatalom szakrális méltóságáról alkotott korabeli elképzelések szerint a császárt csak patriarcha kenhette fel az uralkodásra, Dušan István 1346-ban Szkopjében összehívta a szerb püspökök zsinatát. Konstantinápoly jóváhagyását mellőzve a zsinat egyhangúan az első patriarchai rangra emelte Joanikije érseket, aki megkapta az „összes szerb földek, Nyugat Pomorje és Fehér Podunavlje [Dunamente – ford.megj.] patriarchája” címet.[1] Egy héttel később, 1346. április 16-án, húsvét vasárnapján az új patriarcha ünnepélyesen császárrá koronázta Dušan Istvánt. Három évvel később Szkopjében a szerb felsőpapság és a világi előkelők gyűlése jóváhagyta Dušan „Törvénykönyvét”, amely jogi alapot adott az új királyságnak és a Szerb Egyház autokefalitásának (1349).
Amikor 1354-ben a magyarok megtámadták Szerbiát, Dušan István császár magához hívta az idős patriarchát. A Žiča-monostorhoz érvén a patriarcha lebetegedett és kérte, hogy vigyék vissza, de útközben elhunyt. Szent Joanikije patriarcha ereklyéit az ipeki székesegyházban őrzik.
[1] A Szerb Egyház ezen egyoldalú kezdeményezése nem váltotta ki Konstantinápoly azonnali reakcióját. Azonban 1353-ban Szent (I.) Kallisztosz patriarcha (január 20.) VI. (Kantakuzénosz) Jóannész császár késztetésére anathémát mondott Dušan Istvánra, Egyházára és népére. Ezután V. (Palaiologosz) Jóannész császár megpróbálta megszűntetni a szakadást, ezért Szent Kallisztoszt Szerbiába küldte, hogy visszavonja a kiközösítést, de a patriarcha a tárgyalások idején meghalt (1364). Csak Szentéletű Izajás (augusztus 21.) és a szerzetesség más jelentős képviselőinek 1375-ös sikeres missziója vezetett oda, hogy Szent Filotheosz patriarcha (október 11.) visszaállította a közösséget a két egyház között.
Forrás: Синаксарь, жития святых Православной Церкви, Автор-составитель иеромонах Макарий Симоноспетрский, адаптированный перевод с французского. Том 1-й, сентябрь-октябрь. // Издательство Сретенского монастыря – Москва, 2011. 70-73. o.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!