Ezen a napon, a húsvéti időszak 2. vasárnapján, Krisztus feltámadásának megújulását és Szent Tamás apostol hitvallását ünnepeljük.
Ha a méhnek és a sírnak lezártsága nem akadályozhattak, a zárt ajtók hogyan akadályozhatnának, Üdvözítő!
Megújulásnak nevezzük azt a régi szokást, hogy az emléknap elmúlta után, évközben megünneplünk egy eseményt, megemlékezve ezáltal évközben is azon nagy nap eseményéről, hogy az nehogy feledésbe múljék.
Ezért tartották meg a zsidók is Gilgálban az első húsvétot (vö. Józs. 5, 10), mintegy megújítván az átmenetet a Vörös tengeren. Ezért újul meg náluk – méghozzá minden pompával – a tanúságtétel Sátra és Dávid uralkodása és sok minden más, csak hogy ne soroljunk fel mindent egyenként. De mivel az Úr Feltámadásának eseménye összehasonlíthatatlanul nagyobb minden életeseménynél és magasabbrendű minden elgondolásnál, ezért nem csak évente ünnepeljük és újítjuk meg azt, hanem minden nyolcadik napon is. És első megújulása az Úr mai Napja, melyet valóságosan is nevezhetünk nyolcadiknak és elsőnek. Nyolcadik lesz ez a nap Húsvéttól számítva, és első – mint a többiek kezdete. Még azért is nyolcadik, mert az eljövendő élet le nem nyugvó napjának mintájára állíttatott, mely az első és egyetlen, éjszaka által meg nem osztott nap lesz.
Ennyit a megújulásról, ami pedig Tamást illeti, az így volt. Azon a napon, amikor Krisztus feltámadt és megjelent este a tanítványoknak, Tamás hiányzott, mivel a zsidóktól való félelmében még nem csatlakozott a többiekhez. Amikor egy kis várakozás után megjött és tudomást szerzett Krisztus látogatásáról, akkor nem csak a tanítványoknak nem hitt, de azt sem hitte el, hogy Krisztus egyáltalán feltámadt, ezért az egyetlennek bizonyult a tizenkettőből, aki kételkedett. De a minden jóban járatos Isten, Aki olyannyira gondoskodik még egyetlen tanítványról is, valamint a Feltámadásba vett hit későbbi nemzedékekben való megsokasításáról szóló valamiféle magasabbrendű elgondolás alapján, kivárva a nyolc napot, hogy felébressze benne a tökéletes szeretetet és hogy a többiek között a leghitetetlenebb valja meg mindenki előtt a Feltámadásba vetett átélt hitet, újból megjelenik. Mint korábban, most is zárt ajtón keresztül lép be, de most már Tamás jelenlétében, szokása szerint békét adva, Tamáshoz fordul és így szól: “Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn. 20, 27). “Mivel kísértettől tartva nem tudtál csupáncsak látással a hitre jutni, de mivel gyors vagy, és eszedbe jutott az érintés (Jézus ezzel megmutatta, hogy jelen volt akkor is és mindent hallott, amikor Tamás a tanítványokkal beszélt), ezért helyezd kezedet a bordáimra”. Világos, hogy az oldalán lévő seb olyan széles volt, hogy belefért a keze is. Tamás gondosan megvizsgálta és az érintés útján megtalálva a hitet (mivel az ő megtérése miatt megengedtetett neki, hogy lássa és ezt cselekedhesse az enyészhetetlen és teljesen átistenült testtel), felkiáltott: “Én Uram és én Istenem!” (Jn. 20, 28) – az első szó a testről, a második az Istenségről. Krisztus pedig így válaszol neki: “Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek” (Jn. 20, 29).
Tamást vagy azért nevezték Ikernek, mert egy másik gyermekkel együtt született, vagy pedig a Feltámadásban való kételkedése miatt, vagy pedig azért, mert születésekor jobb kezének két ujja összenőtt (nyilvánvalóan a középső és a mutató ujja); jogos lenne az a vélemény is, miszerint várt rá a kételkedés és ezen ujjaival kellett érintenie. Mások azt mondják, és ez a leghitelesebb, hogy a “Tamást” a zsidó nyelvből “ikernek” fordítják.
Ez volt Krisztus második jelenése. A harmadik a Tibériási tengernél volt a halfogás idején, amikor még kétségbevonhatatlanabbnak mutatva a feltámadást, ételt evett, melyet csak egyedül számára ismeretes módon nyelt el az istenség tüze. Ezután megjelent Emmauszban, ötödjére pedig Galileában, és, ahogy mondják, feltámadása után többször megjelent a tizenegynek, míg mennybe nem emelkedett, számtalan és természetfeletti jeleket mutatva a tanítványainak (mert nem sokaknak mutatta ezeket). Az evangelisták azonban tartózkodtak attól, hogy mindezeket leírják, hiszen sok és a világ közepette élő ember számára lehetetlen hallani arról, ami minden természetet meghaladó.
Tamás apostolnak könyörgésére könyörülj rajtunk, Krisztus Istenünk! Ámin.
Egyházi szláv/orosz változatból fordította KM.
“Bár a sírboltodat lepecsételték, mint az Élet keltél fel a sírból Krisztus Isten, és a bezárt ajtókon át megjelentél tanítványaidnak, mindenek Feltámadása, megújítva általuk az igaz lelket bennünk, a Te nagy irgalmad szerint.” (Tropárion)
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!