Szent András kb. 305 körül élt. Katonai tribunus volt Maximianus Galerius császárnak a Római Birodalom keleti határain állomásozó seregében. Bár András nem volt megkeresztelve, jámborságával és vitézségével úgy tűnt ki, mint rózsa a tüskék között.
A keresztények iránti kegyetlenségéről ismert Antiochosz főparancsnoknak váratlanul szembe kellett néznie a perzsák betörésével. Ekkor eszébe jutott a vitéz András, és egy csapat élén őt küldte az ellenség elé.
Mielőtt András csatába bocsátkozott volna, embereit arra hívta, hogy a hamis isteneket ledöntő Krisztus, a menny és a föld teremtője támaszát keressék. Miután együtt segítségül hívták Krisztus nevét, visszaverték az ellenséges seregeket és kiűzték őket a birodalomból.
E váratlan győzelem után András katonái megtértek Krisztushoz. Ekkor feljelentették őket mint keresztényeket, Antiochosz pedig ahelyett, hogy igazságosan megjutalmazta volna a győzteseket, bírósága elé rendelte őket. Antiochoszból hiányzott a hősök iránti elismerés érzése, és forrt benne a düh. Felolvasta a császárnak a keresztények ellen kiadott rendeleteit, és felidézte azon ismert keresztények neveit, akiket korábban kivégeztetett. András válaszában elmondta, hogy valójában a keresztény vértanúk arattak győzelmet a parancsnok felett, azon kínok pedig, amiket meg kellett élniük, győzelmi trófeák lettek számukra a Mennyek Országában. Ekkor Antiochosz kegyetlen gúnyhoz folyamodván kijelentette, hogy egy olyan embernek, mint András, aki a csatában bizonyította be nagy bátorságát, pihenésre van szüksége, ezért megparancsolta, hogy feszítsék rá egy felforrósított bronz ágyra. A hitnek és a szeretetnek a bátor vértanú szívét átjáró lángjai azonban nem engedték, hogy megérezze az égési fájdalmakat, és valóságosan pihenésnek érezte a kínzását. Ezután többeket lefogtak azok közül, akik a csatában kitűntek Sztratélatésszal együtt és kezeiket szögekkel egy kapufához verték. Ők azonban mosolyogva viselték el a kínzást és örvendeztek, hogy még a keresztség előtt részük lehet a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedéseiben.
Mivel a keresztények megingathatatlanok maradtak a döntésükben, Antiochosz bebörtönöztette őket, majd levélben kérdezte meg a császárt, hogy kivégeztesse-e a vitéz parancsnokot, megkockáztatva ezzel, hogy a hadsereg fellázad, a nép pedig felkel, mivel ők hősöket láttak Andrásban és bajtársaiban. Maximianus császár azt válaszolta, hogy titokban, ravaszsággal szabaduljon meg tőle és minden módon akadályozza meg az új vallás behatolását a hadseregbe.
Ekkor Antiochosz szabadon engedte Andrást és a katonákat és színlelve engedélyezte nekik, hogy oda távozzanak, ahová akarnak. A szent vértanú, akit Isten értesített a cselszövésről, embereivel Tarzoszba ment és arra kérte Péter püspököt, hogy keresztelje meg őket. Amint Antiochosz értesült a távozásukról, írt Szeleukosznak, Kilikia parancsnokának, hogy mielőbb tartóztassa le őket és ha a legkisebb ellenállást tanúsítják, azonnal végeztesse ki őket.
Szeleukosz, aki szintén fanatikus keresztényüldöző volt, jelentős csapattal Tarzoszba sietett. András és katonái megkeresztelésük után éppen a tarzoszi hegyeken keltek át, hogy elmenekülvén üldözőik előle, az örmény hegyekbe távozzanak. Szeleukosz nem hagyott fel az üldözésükkel és egy Martin nevű áruló segítségével utolérte őket. Amikor a katonák arra készültek, hogy rájuk vessék magukat, Szent András arra hívta fel a bajtársait, hogy karjukat emeljék imára, nem pedig arra, hogy karddal hadonásszanak. Térdre borultak és hosszasan imádkoztak ellenségeikért és a világ üdvösségéért. Amint befejezték az imát, a katonák rájuk vetették magukat, és mint ellenállást nem tanúsító ártatlan bárányokat kezdték őket legyilkolni.
Szent Andrásnak az utolsó imájában elmondott kívánsága szerint azon a helyen, ahol vérét ontották, gyógyító forrás fakadt. Péter tarzoszi püspök és Nonnus püspök, akik más papokkal együtt távolról figyelték András és társai vértanúságát, a történtek után odamentek és gondoskodtak a szentek maradványairól.
Forrás: Синаксарь, жития святых Православной Церкви, Автор-составитель иеромонах Макарий Симоноспетрский, адаптированный перевод с французского. Том 6-й, июль-август. // Издательство Сретенского монастыря – Москва, 2011. 666-669 o.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!