Címkék

,

Szent Alexiosz, Isten embere

Szent Alexiosz, Isten embere

Szent Alexiosz Arkadiosz császár idején (395-408) született Rómában szülei fájdalmas meddőségének hosszú évei után egy Euthimianosz nevű nemes és jámbor szenátor és felesége Aglaida családjában. A kor legjobb oktatásában részesült, amikor pedig eljött az ideje, szülei egy római nemesi család fiatal leánygyermekével házasították meg. Az esküvő éjjelén, mielőtt a nászágyon egyesült volna feleségével, Alexiosz, aki egyedül a szent és szépséges szüzességbe volt szerelmes, néhány szót súgott felesége fülébe, visszaadta neki a gyűrűt és titokban távozott.

A Gondviselésre hagyatkozva hajóra szállt és Laodíceába utazott. A városban csatlakozott egy kereskedelmi karavánhoz, amely a mezopotámiai Edessza városába tartott. Alexiosz ott az Istenszülő-templom mellett letelepedett és tizenhét évet töltött el a templom tornácán. Szakadt koldusruhát hordott, csak abból élt, amit a templomba imádkozni betérő hívők adományoztak neki.

Eközben apja minden irányban elküldte szolgáit, hogy találják meg a fiát, anyja pedig vezeklőruhát öltött és nyomott lelkiállapotban vigasztalhatatlan volt, felesége pedig a férje iránti gerlepár szeretetével várta, hogy hírt kapjon felőle. Euthimianosz küldöttei közül egyesek eljutottak Edesszába. Elmentek Alexiosz mellett és adományt is adtak neki, anélkül, hogy gyanították volna, hogy egykori nemes urukat látják, mivel az Alexiosz által Isten iránti szeretetből hálával elviselt aszkézis és nehéz életkörülmények olyannyira megváltoztatták kinézetét.

Hosszú évek elteltével a templomszolga előtt megjelent a Tisztaságos Istenszülő és megparancsolta, hogy hívják be Isten emberét a templomba. Amikor Alexiosz meglátta, hogy megnyílnak előtte a templom kapui és az emberek tisztelettel fogadják őt, úgy döntött, hogy újra elmenekül, és felült egy Tarszoszba tartó hajóra. A kedvezőtlen szelek, vagy inkább az Isteni Gondviselés, a hajót egészen Róma kikötőjébe sodorták. A szent meghódolt e isteni jel előtt és azonnal szülőházába ment, ahol, mint egy koldus, adományt kért a házból éppen kilépő tulajdon apjától. Euthimianosz nem ismerte fel szeretett fiát. A keserű veszteség óta a korábbiaknál is inkább hajlott az irgalmasságra és megparancsolta a szolgáinak, hogy szállásolják el ezt a szegény embert, és olyan sokáig etessék asztalának maradékával, amíg éhsége el nem múlik.

Isten embere még tizenhét évet töltött atyai házának kapujában, az elégedetlenség egyetlen szava nélkül, sőt örömmel viselvén el a szolgák sértéseit és gúnyolódását. Amikor megérezte, hogy közeleg az e világból való távozásának napja, kérte, hogy hozzanak neki egy tekercset és tintát, és tollal a kezében feljegyezte életének egész történetét, majd elhunyt, hogy az örök lakóhelyre költözzön.

Ugyanezen a napon, amikor a Szent Péter templomban Honorius császár (395-423) és a nép jelenlétében a pápa Liturgiát végzett, az oltárban egy kiáltó hang hallatszott: „Keressétek Isten emberét: imádkozni fog az egész városért és mindnyájatokért. Mert ő már nem hagyja el a testét!” A nép imádkozni kezdett, majd újra felhangzott a hang, és feltárta, hogy Isten embere Euthimianosz házában van.

Amikor a császárral és a pápával az élen a magasztos processzió odaért a házhoz, az Alexiosznak segítő szolga elmondta, hogy az oly sok éven át a ház kapujában élő koldus minden élelmet, amit kapott, szétosztott a még nálánál is szegényebbeknek, maga pedig csak egy kevés kenyeret és vizet fogyasztott vasárnaponként, nyugodt maradt és még örült is a többi szolga sértéseinek. Bementek a kunyhójába és megtalálták a halott Alexioszt: kezében tartotta a pergamentekercset. Amikor a nép előtt felolvasták, döbbent csendben hallgatták, hogy Isten e szolgája mily csodálatos módon küzdött a természet ellen, hogy elnyerje a természetfeletti javakat. A császár és a pápa látván Alexiosz szüleinek könnyeit és hallván sóhajaikat, azt tanácsolta nekik, hogy inkább örvendezzenek és ujjongjanak, hogy ilyen nagy szentet neveltek fel, aki mindörökké Krisztussal fog uralkodni.

A halálos ágynál tömeg gyűlt össze: a vakok látni, a süketek hallani kezdtek, a némák hangosan dicsőíteni kezdték Istent, a gonosz lelkek pedig menekültek. A tömeg olyan nagy volt, hogy nem tudták elkezdeni a temetési menetet. A császár azt parancsolta, hogy dobjanak aranypénzeket a tömegbe, remélve, hogy a nép arrébb húzódik a koporsótól, hogy összegyűjtsék a pénzt. Mindez azonban hiábavalónak bizonyult: a nép semmibe vette az aranyat, hogy a szent testének megérintésével elnyerje a romolhatatlan kegyelmet.

Végül a koporsót a Szent Bonifác[2] templomban helyezték el egy arannyal és drágakövekkel díszített sírban. A sírból bőséggel fakadt a jóillató myró, ami mindenféle betegségeket gyógyított.

[1] Annak ellenére, hogy Szent Alexiosz életírása nagy hasonlóságot mutat Kunyhós Szent János életírásával (január 15.), megőriztük e nép körében nagyon szeretett szentek közötti hagyományos megkülönböztetést.

[2] Jelenleg a Santi Bonifacio e Alessio templom az Aventinus dombon. Más források szerint Szent Alexioszt 383. július 17-én temették el a Szent Péter templomban.

Forrás: Синаксарь, жития святых Православной Церкви, Автор-составитель иеромонах Макарий Симоноспетрский, адаптированный перевод с французского. Том 4-й, март-апрель. // Издательство -Сретенского монастыря – Москва, 2011. 201-204 o.